Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Töltsünk tiszta vizet a pohárba!

2010.02.07

A víz az 5 alapelem egyike, az emberi vérplazma 90%-a víz, ezért nagyon fontos, hogy használjuk azt a tudást, mellyel gondolataink, érzéseink által képesek vagyunk megváltoztatni a víz szerkezetét.

 

A kódolás menete

 

Töltsünk tiszta vizet a pohárba - lehetőleg forrásvizet, harmatvizet (kapható a bioboltokban), pi- vizet, vagy magunk készítsünk a csapvíz felforralásával és lehűtésével tiszta vizet. Írjuk fel egy papírra vágyainkat, kívánságunkat. Mindig jelenidőben írjunk, mintha már birtokolnánk azt az energiát, amelyre szükségünk van. Pl: Boldog és egészséges ember vagyok! Címszavakat is felírhatunk a papírunkra. Pl: Egészség, Siker, Boldogság. Ha ezzel megvagyunk tegyük a pohár vízet a papírunkra, vagy ragasszuk fel "üzenetünket" a poharunk falára. Várjunk legalább 20 percet, majd fogyasszuk el kódolt vízünket. Nagyobb mennyisségben is készíthetünk kódolt vizet, csak arra figyeljük, hogy üvegpalackba töltsünk a vizet, ne műanyag flakonba, mert a műanyagból kioldoldódó vegyületek rontják a víz szerkezetét.

 

Kételkedj és tapasztalj!

 

A víz kódolása által nyert energiáknak szemmel látható hatása van. Ültessünk el 1-1 edénybe magvakat. Készítsünk kódolt vízet, mely pozítiv üzenetet hordoz. Az egyik magvat ezzel a kódolt vizzel locsoljuk, a másikat sima csapvizzel. Meglepő lesz az eredmény a két növény fejlődését illetően. A pozitiv energiákkal táplált növény gyorsabban növekszik és erősebb lesz.

 

Drágakövek, kristályok használata

 

Drágakövek és féldrágakövek felhasználásával testünket pozitiv rezgésekkel táplálhatjuk. Az így előállított vízbe a kövekben tárolt információ kerül. Mindig tiszta kristályokat használjuk. Vegyünk egy poharat, vagy egy nagyobb üvegedényt. Töltsük meg tiszta vizzel. Tisztítsuk meg az ásványokat. Körömkefével dörzsöljük át bio tisztítószert használatával, majd tartsuk a folyó víz alá és 10 percig alaposan mossuk át. Erre azért van szükség, hogy minden szennyeződést, negatív energiát lemossunk a kristályról. Az így megtisztított követ tegyük bele az üvegedénybe. Az edényt lehetőleg napfényes (reggeli nap) ablakba helyezzük, távol minden elektromosságtól. Minimum 2 órát, de akár egy egész napot is hagyjuk állni. Majd szűrjük le. Ha zavar, hogy az ásvány közvetlenül érintkezik a vízzel, akkor tedd kémcsőbe és így helyezd bele a vízzel teli edénybe. Az enerigák így is átjutnak a vízbe, csak több idő kell hozzá. Az így elkészített italból maximum 0,5 l fogyasztható egy nap. Nem a mennyiség, hanem a minőség fontos. Minél többet áll a kódolt vízünk, annál többet veszít a kódolás energiájából.

 

Ajánlott irodalom:

Masaru Emoto: A víz titokzatos üzenete

A japán tudós végigvezet minket azon a bámulatos úton, amelyet a víz bejár bolygónkon. Megmutatja hogyan lehet a víz bölcsessége hasznunkra a mindennapjaink során, és milyen módon segíthet szembenéznia 21. század kihívásaival.

 

Ritu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.